Hogyan kötődjenek egymáshoz a testvérek?

Nagy dilemma és egyben félelem is a szülők számára, hogy a nagyobb gyermek hogyan és miként reagál majd arra, ha az anyuka hazatér a kórházból az újszülöttel. Nem olyan könnyű a testvérek közötti kötődést kialakítani, de nem is olyan lehetetlen.
Hogyan kötődjenek egymáshoz a testvérek?

A gyermeket – akármilyen életkorban is van – nem érheti váratlanul, hogy testvére lesz, így ennek a bizonyos kötődésnek a kialakítására, már a testvér születése előtt sort kell keríteni. Mindenképpen beszéljünk a kistesó érkezéséről. Mutassuk meg az ultrahang képeket a piciről, vagy tegyük a gyermek kezét a hasunkra, hogy érezze, hol is van az kistesó. A gyermek értelmi szintjén meséljünk a baba születéséről, azaz készítsük fel időben a kistestvér érkezésére. Hiszen a nagyobb gyermekünknek is időbe telik majd, míg feldolgozza, hogy hamarosan nem lesz egyedül, a testvérével kell majd osztozni nem csak a szobáján, hanem a szülei szeretetén is.

Amikor egy házaspárnak gyermeke születik, akkor nekik is meg kell tanulniuk az anya és az apa szerepet. A testvéri titulus is egy szerep, így a nagyobb gyerekeknek is bele kell tanulniuk ebbe a szerepbe. Mindenképpen be kell vonnunk a nagyobb gyermekeket a testvéri szerepbe, azaz bízzunk rá feladatokat. Mondjuk el, hogy azt várjuk el tőle, hogy nem csak szereti majd a kistestvérét, hanem mindazt a tudást, amit a szüleitől tanult, azt majd átadja a kistestvérének.

Amikor hazaérkezett az újszülött és az anyuka, akkor pedig vonjuk be a nagyobb gyermeket az otthoni feladatokba, a kistestvér körüli teendőkbe, és ami nagyon fontos, hogy mindig köszönjük meg neki ezt a segítséget. Mindig csak annyit kérjünk azonban a gyermekünktől, ami még nem nyűg számára. Ha éppen nincs kedve a kistesóval foglalkozni, akkor hagyjuk, tegyen, amit csak akar, hiszen az erőltetésnek nem sok értelme van.

Jól tesszük, ha ösztönözzük a gyermekünket, hogy ő is töltsön el minőségi időt a kistestvérével. Énekeljen neki dalokat, olvasson neki mesét, vagy bábozzon neki. Előtte azonban mindenképpen magyarázzuk el, hogyan és milyen módon simogassa, ölelje a kistestvérét, hiszen egy két- hároméves gyermek még nem érzi azokat a veszélyeket, amelyeket egy nagyobb gyermek.

Amikor újszülött érkezik a családba, az gyakran féltékenységet szül. Soha ne változtassunk a nagyobb gyermek rituáléin, hiszen ez számára biztonságot ad. Ha felborul a napirend, joggal érezheti azt, hogy a szüleinek csak a kicsi a fontos és ő már nem.

Kapcsolódó cikkek

Disney vs. az eredeti mesék: Ne próbáld bemesélni nekem, hogy nincs különbség!

Disney vs. az eredeti mesék: Ne próbáld bemesélni nekem, hogy nincs különbség!

Összeszedtük a legfontosabb különbségeket a Disney-változat és az eredeti művek közt.

Hogyan segíthet a szülő, ha szomorú a gyereke?

Hogyan segíthet a szülő, ha szomorú a gyereke?

A gyerekek gyakran küzdenek szomorúsággal.

Hogyan kötődjenek egymáshoz a testvérek?

Hogyan kötődjenek egymáshoz a testvérek?

A nagyobb gyermeket mindenképpen fel kell készíteni a kistesó érkezésére.